Hogyan kezdj hozzá a családfakutatáshoz?

Négy lépés és egy elv, amit a legtöbben későn tanulnak meg

Ezt a kérdést kapom a leggyakrabban. Néha így: „szeretnék belevágni, de fogalmam sincs, hol kezdjem”. Néha így: „nálunk nem beszéltek soha a múltról, van egyáltalán mit találni?”

A rövid válasz: van. Szinte mindig van.

1987 óta kutatok családfákat, és ez idő alatt egyetlen olyan családdal sem találkoztam, amelyikről ne lehetett volna kideríteni semmit. Az iratok ugyanis akkor is keletkeztek, ha a családban soha senki nem beszélt róluk. Minden születést, házasságot, halálesetet bejegyeztek több száz éven át. Az ősünk nem tudta letagadni magát az anyakönyv elől.

Az alábbiakban leírom, hogyan érdemes elindulni. Nem elméletben: ez az a sorrend, amit magam is követek, valahányszor új kutatásba kezdek.

Előbb az elv, mert ezen múlik minden

A magyar családkutatás nem névre épül, hanem helyre.

Ez az egyetlen mondat, amit ha megjegyzel, sok hónapnyi hiábavaló keresést megspórolsz.

Sokan úgy képzelik el a kutatást, hogy beírják a vezetéknevüket egy keresőbe, és megjelenik a családfa. Nem így működik. A magyar anyakönyveket ugyanis településenként és felekezetenként vezették: nincs országos névjegyzék, amiben rá lehetne keresni egy névre. Van viszont több ezer plébánia, gyülekezet és anyakönyvi hivatal, mindegyiknek a saját könyveivel.

Ezért ér egyetlen pontos falunév többet tíz családi legendánál. Ha megvan a település és a felekezet, onnan általában elvezet az út az 1700-as évekig. Ha nincs meg, akkor a leghíresebb ősről szóló történet sem visz sehova.

Az első három lépés lényegében arról szól, hogyan szerzed meg ezt a két adatot: hol és milyen vallású.

1. lépés: Kezdd magadnál, és haladj visszafelé

Ez a leggyakoribb kezdő hiba: valaki egy távoli, régi ősnél kezdi – egy nemesi névnél, egy legendás alaknál –, és onnan próbál előrefelé eljutni magáig. Ez majdnem mindig zsákutca, mert nem tudod bizonyítani, hogy közöd van hozzá.

A kutatás iránya mindig ugyanaz: a jelenből a múlt felé, generációról generációra.

Vegyél elő egy papírt, és írd le, amit biztosan tudsz:

• Magad: név, születési hely, idő
• A szüleid: teljes név, születési hely és idő, házasságkötés helye és ideje
• A négy nagyszülő: ugyanez
• A nyolc dédszülő: amennyit tudsz belőle

Egyetlen dologra figyelj kiemelten: a nőket mindig lánykori néven jegyezd fel. Az anyakönyvekben így szerepelnek, és a lánykori név nélkül az anyai ágak követhetetlenek. Ez az egyik legértékesebb adat az egész kutatásban.

Ha ezzel megvagy, már látod is, hol van a fal – melyik dédszülőnél fogy el a tudásod. Onnantól az a kutatás célja, hogy ezt a falat egy generációval hátrébb told.

2. lépés: Kérdezd ki a legidősebb rokonokat – ez az egyetlen forrás, ami elveszhet

Ha csak egyetlen dolgot csinálsz meg ebből a cikkből, ez legyen az.

Az anyakönyv jövőre is ott lesz a levéltárban. Ugyanaz a bejegyzés, ugyanazon a lapon. A nagynéni, aki még emlékszik egy falunévre, nem biztos. Rengeteg kutatás akadt el végleg azért, mert valaki „majd megkérdezi”, aztán már nem volt kit.

Menj el hozzájuk személyesen, és vidd magaddal a telefonodat, hogy fel tudd venni a beszélgetést. Ne jegyzetelj közben – abból feszült kihallgatás lesz. Vedd fel, és utána hallgasd vissza. Sokszor a harmadik hallgatásnál veszed észre az igazán fontos félmondatot.

Amit érdemes megkérdezni:

• Honnan származott a család? Melyik faluból, melyik környékről? Ha bizonytalan a válasz, az is nyom: „valahol Szabolcsban”, „a Felvidékről jöttek” – ez már szűkíti a kört.
• Milyen vallásúak voltak? Ez azért kell, mert 1895 előtt az egyházak vezették az anyakönyveket. Egy katolikus és egy református család ugyanabban a faluban két teljesen külön könyvben szerepel.
• Kik voltak a testvérek? Hányan voltak, ki hova került, ki halt meg kicsi korában?
• Mivel foglalkoztak? A foglalkozás sokszor forrásokat is nyit: az iparosoknak céhes és ipartestületi iratai vannak, a tanítóknak névtárai, a katonáknak katonai nyilvántartásai.
• Ki ment el, és hova? Kivándorlás, költözés, elszakadt országrész.
• És a legfontosabb: mit meséltek az öregek? Még ha hihetetlennek hangzik is. A legendák általában tartalmaznak egy igazságmagot, csak torzult formában. A dolgunk nem az, hogy elhiggyük vagy elvessük őket, hanem hogy utánanézzünk.

Egy tapasztalat: az idős emberek gyakran azt hiszik, „nem tudnak semmit”. Aztán amikor konkrétan kérdezed őket – nem azt, hogy „mesélj a családról”, hanem azt, hogy „hol lakott a nagymamád, amikor kislány voltál?” –, egyszer csak megnyílik a zsilip.

3. lépés: Nézd át, mi van otthon

Szinte minden családban lapul valahol egy doboz vagy egy fiók. Amit érdemes keresni benne:

Régi fényképek. És most jön a legfontosabb tanács ehhez: fordítsd meg őket. A hátoldalon gyakran ott a név, a dátum, egy üzenet – és ami külön értékes, a fényképész műtermének a neve és városa. Egy műterem-bélyegzőből kiderül, hol élt a család akkor, és a működési évekből a fotó is datálható.

Személyi iratok. Katonakönyv, munkakönyv, cselédkönyv, iskolai bizonyítványok, munkahelyi papírok. Ezek tele vannak dátumokkal és helynevekkel.

Gyászjelentések. Ezek a családkutatás aranyrögei: egyetlen lapon felsorolják a teljes rokonságot, gyakran a rokoni fokot is megadva.

Levelek, borítékok, képeslapok. A feladó neve és címe önmagában egy nyom. Ha a családban volt kivándorolt rokon, a külföldről érkezett borítékok címei aranyat érnek.

Hivatalos papírok. Anyakönyvi kivonatok, keresztlevelek, házassági levelek, hagyatéki végzések, telekkönyvi iratok. Egyetlen régi keresztlevél olyan adatokat tartalmaz (szülők, keresztszülők, pontos hely és dátum), amiért máskülönben napokat kutatnál.

Fényképezd le mindet, és ments el mindent digitálisan is. A papír elvész, elázik, kidobják.

4. lépés: Menj be az anyakönyvekbe

Most, hogy megvan a település és a felekezet, kezdődhet az igazi kutatás. A jó hír: ennek a nagy része ma már otthonról, ingyen elvégezhető.

A két korszak, amit tudni kell:

• 1895. október 1-től állami anyakönyvezés van: minden születést, házasságot és halálesetet az állami anyakönyvvezető jegyzett be, vallástól függetlenül.
• 1895 előtt az egyházak vezették az anyakönyveket. A legtöbb magyarországi plébánián és gyülekezetben az 1700-as évek közepétől maradtak fenn folyamatosan – néhol korábbról is.

Hol találod meg őket?

A FamilySearch (familysearch.org) a legfontosabb: ingyenes regisztrációval a magyar egyházi és állami anyakönyvek mikrofilmezett felvételeinek hatalmas része megnézhető. Kezdőként érdemes tudni, hogy nem elég a keresőbe beírni a nevet – a magyar anyagok jelentős része nincs indexelve, vagyis csak úgy találod meg, ha kikeresed a települést és végiglapozod a megfelelő évet. Ez lassabb, de sokkal megbízhatóbb.

A Hungaricana (hungaricana.hu) és a Magyar Nemzeti Levéltár adatbázisai szintén sok anyakönyvet, összeírást és térképet tesznek elérhetővé.

A MACSE, vagyis a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület honlapján van egy kifejezetten kezdőknek szóló útmutató, és adatbázisokat is működtetnek. Érdemes körülnézni náluk.

Mit keress az anyakönyvben?

Egy keresztelési bejegyzés megadja a gyermek nevét, a születés és keresztelés dátumát, a szülők nevét (az anyát lánykori néven!), a lakhelyet, és a keresztszülőket. Ez utóbbit sokan átugorják, pedig a keresztszülők szinte mindig rokonok vagy szoros barátok voltak – amikor egy szál elakad, gyakran ők vezetnek tovább.

És egy módszertani fogás, amit érdemes az elején megtanulni: ne csak egy bejegyzést keress meg. Ha megvan a szülőpáros neve, lapozd végig ugyanazt az anyakönyvet nagyjából húsz évre visszamenőleg, és gyűjtsd ki az összes gyereket, akinél ugyanaz a szülőpár szerepel. Így áll össze a teljes testvérsor.

Ezt hívjuk családrekonstrukciónak, és ez a szakma lényege: nem egy embert keresünk, hanem egy háztartást. A testvérek adatai ugyanis akkor is továbbvisznek, ha épp a te egyenes ági ősödről hiányzik a bejegyzés.

Néhány további forrás, ha már belejöttél

• Az 1869-es népszámlálás háztartási ívei – sok településről fennmaradtak, és egyetlen lapon mutatják a teljes háztartást: szülők, gyerekek, életkorok, néha a cselédek is. Gyakran gyorsabb, mint az anyakönyvi lapozás.
• Az Arcanum digitális adatbázisa – korabeli újságok, névtárak, címtárak, egyházi sematizmusok. Ha az ősöd bármilyen módon „nyilvános” ember volt (iparos, tanító, hivatalnok, katona), jó eséllyel szerepel valahol.
• Régi térképek – a katonai felmérések és a kataszteri térképek online kutathatók. Ha egy régi címben olyan dűlő- vagy tanyanév szerepel, ami a mai térképen nincs, ezekben megtalálod.
• Halotti anyakönyvek – sokan elhanyagolják, pedig a gyermekhalálozásokat is rögzítik, és így kiegészítik a hiányos keresztelési sorokat.

Amit érdemes az elején tudni

A név változik, a személy nem. Ugyanaz az ember lehet Zsodér és Zsoder, Pallagi és Pallagy, Szedlyár és Szedlyák. A papok és a hivatalnokok hallás után írtak, a családok pedig időnként maguk is változtattak a névíráson. Ha csak egyetlen alakra keresel, fél család elveszik.

A legkorábbi irat győz. Ha két forrás mást mond, mindig az számít, amelyik közelebb keletkezett az eseményhez. Egy keresztelési bejegyzés, amit a születés másnapján írtak, megbízhatóbb, mint egy ötven évvel későbbi hivatalos űrlap, amit bemondás alapján töltöttek ki.

Jegyzetelj a forrásokról is, ne csak az adatokról. Írd fel minden adathoz, honnan van: melyik település, melyik anyakönyv, melyik év, melyik lap. Hidd el a tapasztalatomnak: fél év múlva már nem fogsz emlékezni rá, és mindent újra kell keresned.

És végül: a hallgatás nem azt jelenti, hogy nincs mit találni. Sokszor épp fordítva. A leggyakoribb okok, amiért egy családban nem beszéltek a múltról – kivándorlás, házasságon kívüli születés, névváltoztatás, háborús vagy politikai múlt, elszakadt országrész – mind olyan dolgok, amikről bőven keletkezett irat. Amiről otthon hallgattak, az sokszor a legizgalmasabb szál.

Hol lesz nehéz?

Őszinte leszek, mert ez is hozzátartozik. Van néhány pont, ahol az otthoni kutatás általában megáll:

• A határon túli területek – Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja. Az anyakönyvek jelentős része kutatható, de más rendszerben, gyakran más nyelven és más levéltárakban.
• A latin, a német, a cirill betűs írás – a régebbi anyakönyvek nem magyarul íródtak.
• A kivándorolt ágak – amerikai, kanadai, ausztrál források, angol nyelven.
• Az 1900 utáni iratok – itt már adatvédelmi korlátok is vannak, és sok mindent csak hivatalos megkereséssel lehet kikérni.
• És a klasszikus fal: amikor egy ős egyszer csak „megjelenik” egy faluban, és nem tudni, honnan jött.

Ezeken a pontokon szoktak megkeresni. De ne ezzel kezdd – az első négy lépés a legtöbb családnál elvezet öt-hat generációig, gyakran az 1700-as évekig. Ez pedig már egy egészen tekintélyes családfa.

Az utolsó tanács

Ne a teljes családfát tűzd ki célul. Az elrettentő, és sosem lesz kész.

Válassz egy ágat – azt, amelyik a legjobban érdekel, vagy amelyikről a legtöbb történetet hallottad –, és vidd végig azt. Amikor megvan az első ős, akit még senki nem ismert a családban, meglátod, mi történik: onnantól nem lehet abbahagyni.

Én 1987-ben léptem be először a Magyar Országos Levéltár kutatótermébe. Azóta sem tudtam letenni.